Meglepetés

Másnap reggel a telefonom hangos csörgése ébresztett, mivel elfelejtettem lenémítani az este. Gyorsan megnéztem, hogy ki hív ilyen korán, de nem lepődtem meg hiszen tudtam, hogy ő mindig ilyen korán kel föl, hogy valami fontos hírt közöljön velem.
- Szia Lily! - vettem föl álmos hanggal a telefont.
- Szia Tori! Csak nem most keltél föl? Na mindegy. Van egy fantasztikus hírem!! - mondta izgatottan a telefonba, míg én még mindig álmos fejjel néztem magam elé.
- Igen az nagyon jó lehetett.. Folytasd! - mondtam úgy, mintha mindent értettem volna pedig nem.
- Toriii! Te értetted egyáltalán, hogy mit mondtam?
- Ja, nem bocsi.. mit is mondtál? Bocsi.. Nagyon fáradt vagyok a tegnapi miatt és nem bírtam normálisan kipihenni magamat, de majd felfrissülök egy kicsit miután beszéltünk.!- mondtam őszintén, mivel neki nem bírok hazudni.
- Jaj.. Tori-Tori.. Megértelek.. Na szóval azt akartam mondani, hogy hívott Paul, hogy menjünk el az irodájába 2 óra múlva, mert egy menedzser találkozni akar velünk. - mire leesett, hogy mit mondott, tátott szájjal néztem magam elé.
- Mi?? Ez komoly?? - kérdeztem izgatottan.
- Igen szóval ideje lenne összeszedned magad és elkészülni! Másfél órád van! ha nem leszel kész nem várlak meg és azt mondom a menedzsernek, hogy elaludtál és nem akartál eljönni.
- Értettem főnök! - mondtam nevetve, majd kinyomtam a telefont.
Kerek másfél óra. Az jó soknak tűnik, de mégsem olyan sok. Nagyon hamar itt lesz, szóval hamarabb elkéne készülnöm.
Miután lezártam a kicsit hosszúnak tűnő beszélgetésünket Lilyvel, elmentem és gyorsan lezuhanyoztam. Zuhanyzás után következett a ruhaválasztás, ami nem az én műfajom. Nem tudom, hogy egy interjú szerűségre mit kell fölvenni, vagy hogyan kell kinézni. Hirtelen nem tudtam hogy mit is csináljak, ezért fölhívtam Miát, hogy át tudna e jönni segíteni ruhát választani. nálunk mindig is Mia volt a styleist. Ha nem lett volna akkor Lilyvel tegnap a színpadon is egy szál pólóban és egy nadrágban álltunk volna ott. Mia volt a megmentőnk az öltözködésben. Mire feleszméltem az elmélkedésből, csengettek. Nem lepődtem meg, mivel Mia volt az nagy mosollyal az arcán. ezek szerint ő is tudott már róla hogy megyünk. Gondolom 2 órával hamarabb keltette Lily, mint engem, mert mire ő fölébred.
- Szia Mia! - köszöntöttem barátnőmet 2 puszival és egy nagy öleléssel.
- Szia Tori, na mi a nagy gond?
- Háááát... Az a helyzet, hogy nem tudom, hogy mit vegyek föl. Tudod ez nem az én műfajom. Ha lehetne én így mennék el, ahogy most itt állok előtted. - mondtam szerényen, majd vártam a nevetségesnek álcázott választ.
- Hahaha!! - hangos nevetésben tört ki úgy, mint én, miután meghallottam a röhögését. Megjegyzem: az ő röhögésén nem bírunk nem röhögni, mivel olyan, mindenkire hatással van röhögés, szóval ha elkezdi, akkor megy a láncreakció tovább.
- Na, és most mi legyen? Menjek így, mert szívesen mennék?! - mondtam ezzel lezárva a röhögős témát.
- Hát mehetsz így is, - mutogatott rám fintorgó arccal - vagy mehetsz így is! - majd mutogatott magára olyan "mostflegmakirálynőtjátszomhagyjál" arckifejezéssel.
- Akkor inkább ezt választom! - mutogattam magamra utánozva az arckifejezését.
- Na, jólvan mostmár hagyjuk a sok baromságot, mert nemsokára jön Lily és teljesen ki lesz akadva, hogy mi még csak itt tarunk, és ki fogunk kapni tőle! - mondta, mintha teljesen meg lenne ijedve.
El kezdtük válogatni a ruhákat, míg fél óra keresés és ruhapróbálgatás után találtunk egy tökéletes darabot, ami jól nézett ki egy interjún is és egy előadáson is. Végül a végső választás egy szoknya lett, pedig én direkt mondtam Miának, hogy "Csak szoknyát ne!!!" és erre direkt azt ad. Miért is ne? Állítólag jól áll nekem, de én kivételesen kiskorom óta utálom a szoknyákat. Nemtudom miért, pedig egy időbe még szerettem, de mostmár ha meglátok egyet akkor szaladok el a bolttól vagy az áruháztól. Én úgy gondolom, hogy túl kihívóak a szoknyák. Nem egy tizenéves lánynak való. Múltkor is mentem az utcán és látok 3 csajt. Mindegyiknek éppen eltakarta a szoknya a farát, én meg próbáltam úgy viselkedni hogy ne röhögjem el magamat "Nyugi Tori nyugii! Nemsokára elmentek mellettük és utána elkezdhetsz röhögni!" mondat járt folyton a  fejemben. Visszatérve rám, nem tudom, de sosem voltam mostanában a szoknyák híve. Jó bálokba, meg bukiba fölveszem, de ilyen járkálásra, próbára, elmenni a boltba, nem. Soha az életben. Időközben míg én gondolkodtam elment Mia.
Egy cetlit hagyott a konyhaasztalon:
Tori elmentem! Bocsánat hogy nem köszöntem el, de nemsokára itt lesz Lily és leordítja majd a fejemet, hogy hogy nézhetek így ki, ezért elmentem átöltözni. Nemsokára jövök!
puszi: Mia :*
Miután elment, csináltam magamnak egy kávét, hogy ébren tartson valamennyire legalább a meghallgatás alatt. Nem szeretnék ott a menedzser előtt bealudni és utána csak arra emlékezni, hogy találkoztam vele és valahogy hazajutok és mire fölébredek az ágyamban alszom. Miközben ezen agyaltam betoppant Lily teljes harci állásban, mintha valami bálba mennénk. Nagyon csinos volt. Rámnézett és meglátta a ruhát. Csak állt ott tátott szájjal az ajtó előtt, mit akire valamilyen fagyasztósugárt lőttek. Utána meglátta a hajamat és egyből fölvonszolt a szobámba, hogy megcsinálja. Levetettük magunkat az ágyra, ami sikeresen majdnem összeszakadt, ahogy ráültünk. Ráültünk? Kit akarok átverni? Szó szerint rávetődtünk az ágyra, olyan kecsesen, mint 2 víziló. Menő volt és ha mégis eltörik az ágy, akkor ki csinálja meg? Mindegy.
Elkezdte befonni a hajamat össze-vissza, amitől egy kicsit megijedtem. Tudniillik, hogy ő nagyon ritkán csinálja a hajamat, de még egyszer sem csalódtam benne. A hajfonatok után fogta a hajsütővasat és elkezdett bele hullámokat varázsolni. Legalábbis ezt mondta, de hogy varázsolt-e ?? Míg a végén utolsó simításként egy kis virágot rakott bele. És íme a remekmű. Egy gyönyörűszép mestermű Lily James Smithtől, akiben a hajformázásában most sem kellett csalódnom. Mire elkészült Lily a hajammal egy kicsit elszaladt az idő, így gyorsan tárcsázta is Mia telefonszámát, aki pont akkor állt meg a ház előtt a kocsijával.
-Végre!-mondta Lily megkönnyebbülten.
- A megmentőnk!!!- mondtam lelkendezve, majd kirohantunk az ajtón.
Gyorsan bepattantunk a kocsiba és már mentünk is, de a helyszínt még mindig nem tudtuk.
-Lily drágám elárulnád, hogy mégis merre kell menni?-mondta Mia míg én hátul néztem ki az ablakon.
-Mia, türelem majd mondom, hogy merre kell menni!- mondta.
-Itt fordulj jobbra!-folytatta Lily. Miközben ők teljesen el voltak foglalva az útiránnyal, észrevettem egy nagyon ismerős fickót. Fickót??? Fiút! Egy szőke hajú, kékszemű fiút, aki folyamatosan engem nézett, míg elhaladtunk előtte.
-MEGÉRKEZTÜNK!- szólalt meg Lily izgatottan, mint aki most megy először vidámparkba.
-Végre!-sóhajtott Mia, majd kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a bejárat felé, ahol Paul állt nagy vigyorral az arcán.
-Szia Paul!-köszöntünk neki egyszerre majd elnevettük egymást.
-Sziasztok lányok!-mondta kedvesen.-Készen álltok?- tette föl a kérdését, amire persze bólogattunk.
-Akkor hát gyertek velem, mert be kell mutatnom titeket valakinek!-mondta mi meg mentünk utána, mint a kiskutyák.
Odaértünk a lifthez. Beszálltunk, majd Paul megnyomta a 10-es gombot, mi meg már alig vártuk, hogy felérjünk.
Egyszer csak Hirtelen megállt a lift és mi majdnem szívrohamot kaptunk, mert azt hittük, hogy itt ragadunk, de nem ragadtunk ott szerencsére, mert kinyílt a lift ajtaja és egy nagy fa ajtót láttunk magunk előtt, amelyen egy arany kis rézlap volt John Stamos nevével....................