Meglepetés

Másnap reggel a telefonom hangos csörgése ébresztett, mivel elfelejtettem lenémítani az este. Gyorsan megnéztem, hogy ki hív ilyen korán, de nem lepődtem meg hiszen tudtam, hogy ő mindig ilyen korán kel föl, hogy valami fontos hírt közöljön velem.
- Szia Lily! - vettem föl álmos hanggal a telefont.
- Szia Tori! Csak nem most keltél föl? Na mindegy. Van egy fantasztikus hírem!! - mondta izgatottan a telefonba, míg én még mindig álmos fejjel néztem magam elé.
- Igen az nagyon jó lehetett.. Folytasd! - mondtam úgy, mintha mindent értettem volna pedig nem.
- Toriii! Te értetted egyáltalán, hogy mit mondtam?
- Ja, nem bocsi.. mit is mondtál? Bocsi.. Nagyon fáradt vagyok a tegnapi miatt és nem bírtam normálisan kipihenni magamat, de majd felfrissülök egy kicsit miután beszéltünk.!- mondtam őszintén, mivel neki nem bírok hazudni.
- Jaj.. Tori-Tori.. Megértelek.. Na szóval azt akartam mondani, hogy hívott Paul, hogy menjünk el az irodájába 2 óra múlva, mert egy menedzser találkozni akar velünk. - mire leesett, hogy mit mondott, tátott szájjal néztem magam elé.
- Mi?? Ez komoly?? - kérdeztem izgatottan.
- Igen szóval ideje lenne összeszedned magad és elkészülni! Másfél órád van! ha nem leszel kész nem várlak meg és azt mondom a menedzsernek, hogy elaludtál és nem akartál eljönni.
- Értettem főnök! - mondtam nevetve, majd kinyomtam a telefont.
Kerek másfél óra. Az jó soknak tűnik, de mégsem olyan sok. Nagyon hamar itt lesz, szóval hamarabb elkéne készülnöm.
Miután lezártam a kicsit hosszúnak tűnő beszélgetésünket Lilyvel, elmentem és gyorsan lezuhanyoztam. Zuhanyzás után következett a ruhaválasztás, ami nem az én műfajom. Nem tudom, hogy egy interjú szerűségre mit kell fölvenni, vagy hogyan kell kinézni. Hirtelen nem tudtam hogy mit is csináljak, ezért fölhívtam Miát, hogy át tudna e jönni segíteni ruhát választani. nálunk mindig is Mia volt a styleist. Ha nem lett volna akkor Lilyvel tegnap a színpadon is egy szál pólóban és egy nadrágban álltunk volna ott. Mia volt a megmentőnk az öltözködésben. Mire feleszméltem az elmélkedésből, csengettek. Nem lepődtem meg, mivel Mia volt az nagy mosollyal az arcán. ezek szerint ő is tudott már róla hogy megyünk. Gondolom 2 órával hamarabb keltette Lily, mint engem, mert mire ő fölébred.
- Szia Mia! - köszöntöttem barátnőmet 2 puszival és egy nagy öleléssel.
- Szia Tori, na mi a nagy gond?
- Háááát... Az a helyzet, hogy nem tudom, hogy mit vegyek föl. Tudod ez nem az én műfajom. Ha lehetne én így mennék el, ahogy most itt állok előtted. - mondtam szerényen, majd vártam a nevetségesnek álcázott választ.
- Hahaha!! - hangos nevetésben tört ki úgy, mint én, miután meghallottam a röhögését. Megjegyzem: az ő röhögésén nem bírunk nem röhögni, mivel olyan, mindenkire hatással van röhögés, szóval ha elkezdi, akkor megy a láncreakció tovább.
- Na, és most mi legyen? Menjek így, mert szívesen mennék?! - mondtam ezzel lezárva a röhögős témát.
- Hát mehetsz így is, - mutogatott rám fintorgó arccal - vagy mehetsz így is! - majd mutogatott magára olyan "mostflegmakirálynőtjátszomhagyjál" arckifejezéssel.
- Akkor inkább ezt választom! - mutogattam magamra utánozva az arckifejezését.
- Na, jólvan mostmár hagyjuk a sok baromságot, mert nemsokára jön Lily és teljesen ki lesz akadva, hogy mi még csak itt tarunk, és ki fogunk kapni tőle! - mondta, mintha teljesen meg lenne ijedve.
El kezdtük válogatni a ruhákat, míg fél óra keresés és ruhapróbálgatás után találtunk egy tökéletes darabot, ami jól nézett ki egy interjún is és egy előadáson is. Végül a végső választás egy szoknya lett, pedig én direkt mondtam Miának, hogy "Csak szoknyát ne!!!" és erre direkt azt ad. Miért is ne? Állítólag jól áll nekem, de én kivételesen kiskorom óta utálom a szoknyákat. Nemtudom miért, pedig egy időbe még szerettem, de mostmár ha meglátok egyet akkor szaladok el a bolttól vagy az áruháztól. Én úgy gondolom, hogy túl kihívóak a szoknyák. Nem egy tizenéves lánynak való. Múltkor is mentem az utcán és látok 3 csajt. Mindegyiknek éppen eltakarta a szoknya a farát, én meg próbáltam úgy viselkedni hogy ne röhögjem el magamat "Nyugi Tori nyugii! Nemsokára elmentek mellettük és utána elkezdhetsz röhögni!" mondat járt folyton a  fejemben. Visszatérve rám, nem tudom, de sosem voltam mostanában a szoknyák híve. Jó bálokba, meg bukiba fölveszem, de ilyen járkálásra, próbára, elmenni a boltba, nem. Soha az életben. Időközben míg én gondolkodtam elment Mia.
Egy cetlit hagyott a konyhaasztalon:
Tori elmentem! Bocsánat hogy nem köszöntem el, de nemsokára itt lesz Lily és leordítja majd a fejemet, hogy hogy nézhetek így ki, ezért elmentem átöltözni. Nemsokára jövök!
puszi: Mia :*
Miután elment, csináltam magamnak egy kávét, hogy ébren tartson valamennyire legalább a meghallgatás alatt. Nem szeretnék ott a menedzser előtt bealudni és utána csak arra emlékezni, hogy találkoztam vele és valahogy hazajutok és mire fölébredek az ágyamban alszom. Miközben ezen agyaltam betoppant Lily teljes harci állásban, mintha valami bálba mennénk. Nagyon csinos volt. Rámnézett és meglátta a ruhát. Csak állt ott tátott szájjal az ajtó előtt, mit akire valamilyen fagyasztósugárt lőttek. Utána meglátta a hajamat és egyből fölvonszolt a szobámba, hogy megcsinálja. Levetettük magunkat az ágyra, ami sikeresen majdnem összeszakadt, ahogy ráültünk. Ráültünk? Kit akarok átverni? Szó szerint rávetődtünk az ágyra, olyan kecsesen, mint 2 víziló. Menő volt és ha mégis eltörik az ágy, akkor ki csinálja meg? Mindegy.
Elkezdte befonni a hajamat össze-vissza, amitől egy kicsit megijedtem. Tudniillik, hogy ő nagyon ritkán csinálja a hajamat, de még egyszer sem csalódtam benne. A hajfonatok után fogta a hajsütővasat és elkezdett bele hullámokat varázsolni. Legalábbis ezt mondta, de hogy varázsolt-e ?? Míg a végén utolsó simításként egy kis virágot rakott bele. És íme a remekmű. Egy gyönyörűszép mestermű Lily James Smithtől, akiben a hajformázásában most sem kellett csalódnom. Mire elkészült Lily a hajammal egy kicsit elszaladt az idő, így gyorsan tárcsázta is Mia telefonszámát, aki pont akkor állt meg a ház előtt a kocsijával.
-Végre!-mondta Lily megkönnyebbülten.
- A megmentőnk!!!- mondtam lelkendezve, majd kirohantunk az ajtón.
Gyorsan bepattantunk a kocsiba és már mentünk is, de a helyszínt még mindig nem tudtuk.
-Lily drágám elárulnád, hogy mégis merre kell menni?-mondta Mia míg én hátul néztem ki az ablakon.
-Mia, türelem majd mondom, hogy merre kell menni!- mondta.
-Itt fordulj jobbra!-folytatta Lily. Miközben ők teljesen el voltak foglalva az útiránnyal, észrevettem egy nagyon ismerős fickót. Fickót??? Fiút! Egy szőke hajú, kékszemű fiút, aki folyamatosan engem nézett, míg elhaladtunk előtte.
-MEGÉRKEZTÜNK!- szólalt meg Lily izgatottan, mint aki most megy először vidámparkba.
-Végre!-sóhajtott Mia, majd kiszálltunk a kocsiból és elindultunk a bejárat felé, ahol Paul állt nagy vigyorral az arcán.
-Szia Paul!-köszöntünk neki egyszerre majd elnevettük egymást.
-Sziasztok lányok!-mondta kedvesen.-Készen álltok?- tette föl a kérdését, amire persze bólogattunk.
-Akkor hát gyertek velem, mert be kell mutatnom titeket valakinek!-mondta mi meg mentünk utána, mint a kiskutyák.
Odaértünk a lifthez. Beszálltunk, majd Paul megnyomta a 10-es gombot, mi meg már alig vártuk, hogy felérjünk.
Egyszer csak Hirtelen megállt a lift és mi majdnem szívrohamot kaptunk, mert azt hittük, hogy itt ragadunk, de nem ragadtunk ott szerencsére, mert kinyílt a lift ajtaja és egy nagy fa ajtót láttunk magunk előtt, amelyen egy arany kis rézlap volt John Stamos nevével....................

Koncerteste

Hát ez a nap is eljött. Az X-Factor óta nem lehetett olyan élményünk, mint ez. Senki sem karolt föl minket, senki sem segített, nemcsak nem segítettek, hanem nem is akartak segíteni. Éltük tovább a saját átlagos életünket. És erre meg egy telefonhívás lehet hogy megváltoztatja az életünket, de lehet hogy nem. De bízok benne, hogy igen. Hisz a One Direction a világ legjobb, leghíresebb, leghe..khmm. Na jó az még nem. Legalábbis számomra. De Mia és Lily számára már a "kezdetek" óta. Jó, nem vitatkozom velük, hanem eltűröm azokat a perceket. Amúgy meg kell jegyeznem, de ezt még senki sem tudja, vagy senki sem látta de azthiszem, vagy érzem, hogy valaki figyel. Tudom hülyén hangzik de ez az igazság. Nemtudom, hogy ki lehet de nagyon közel van hozzám. Félek, sőt rettegek. Mivan ha valami ismerős, aki végül kiderül, hogy csak az elveszett bátjám vagy a nővérem, vagy mittudomén kim. A lényeg hogy valaki figyel de én ezért a koncertet nem adom fel. Végig kell csinálnom, ha törik, ha szakad. Nem hagyhatom cserben a lányokat egy ilyen kis pitiáner dologért. Ha már eddig eljutottunk, akkor tovább is kell vinni.

Meg kell csinálni, meg kell csinálni.. Ezt mondogattam magamban a színpad felé vezető úton. A londoni O2 aréna hatalmas. Nemtudom hogy mi lesz, de remélem semmi baj. Aztmondták, hogyha az éneklésnél valami technikai probléma adódna akkor kérjük el a fiúktól a mikrofont. Most hogy átgondoltam mindezt egy kicsit megnyugtatott. Lenyugodtam.

- Tori, tudod negatív energia ki, pozitív be!- mondta Lily.

- Köszönöm Lily a megnyugtató szavakat. Nagyon jó esett. -mondtam nevetve, majd megöleltem. 

- Lányok 5 perc!- szólt az egyik rendező a függöny mögül. Ekkor hirtelen mindannyian elkezdtünk ugrándozni és sikítozni, persze nem olyan hangosan. Gyorsan megöleltük egymást. 

- SINGERÖLELÉS! - mondta Mia.

Ja csak a rend kedvéért. Nem kell fuvoláznunk, mert ez túlságosan lerontaná a koncert hangulatát, és helyette mást énekelünk. Most a koncert elején is mi konferáljuk föl a fiúkat egy pörgős dallal és amikor elmennek átöltözni vagy mi, akkor is énekelünk, de akkor a saját számunkat, ami egy kicsit lassú de a végére egész gyors lesz. Nagyon fülbemászó a dallam. 

-Lányok színpadra!- szólt újra a rendező, mire én is föleszméltem. 

Kimentünk. Az arénát ellepték a rajongók, akik tátott szájjal néztek, olyan ezek meg mit keresnek itt egy 1D koncerten arckifejezéssel. Nem tartott tovább egy percnél, míg mi ott álltunk, szerencsénkre az egyik fiú fölkomferált minket.

Azthiszem Liam volt az.

- Bocsánat emberek, de adódott egy kis technikai probléma és mi még nem vagyunk kész és ezért a Singers ad elő egy dalt. Köszönjük a kitartásotokat. Nemsokára jövünk, addigis hallgassátok a lányokat!- ezzel a mondattal befejezte az összes mondandóját és elindult a zene amire ráénekeltük a dalt. Az volt a legrosszabb az egészben, hogy én kezdtem és én kezdtem és sajnos én vagyok a "félénk" lány. De most ahhoz képest legelőször tök szépen énekeltem el. Állítólag. A második versszakot Mia énekelte és a lezáró részt kapta Lily, aki meglepő módon gyönyörűen fejezte be a végét. A közönség csak úgy tombolt. Furcsa érzéssel töltött el ez az egész, hiszen már rég volt ilyen élményünk. Az X-Factor óta nem volt ilyen felemelö érzés egy több mint 100000 fős közönség előtt. A lányok már remegtek az idegességtől a dalunk végén, de megérte. A közönség állva tapsolt minket. Miután lementünk elkezdődött az igazi buli. A tanárunknak köszönhetően, magyarán nekünk, VIP jegyesek voltunk így bármit csinálhattunk a színpad mögött. Jó azért nem mindent csak úgy általános dolgokat. Mia és én megkerestük a mosdót, amit sikeres 20 perc keresés után megtaláltunk. Nem tudott senki sem eligazítani, mivel mindenkinek a fiúkat kellett figyelni.

Felháborító. Most komolyan nem elég nekik 500 testőr?? Hátul sincs senki...

De ez persze nem a fiúk hibája hanem mondhatnábk, hogy a menedzser hibája. Beszervez nekik kb.500 testőrt a színpad környékére de 2-3-at nem tudnának betenni hátra. Nem... Minek, az már túl nehéz feladat lenne. Nem azért mondon ezt mert utálom őket, hanem azért, mert nem birom elviselni azt a tömegnyomort ott elől. Az nem elég, hogy közel százezres közönségük van, nem még kell 500 őr.... OK. 

A koncert után elindultunk hazafelé. Paul a fiúk menedzsere beszervezett nekünk egy kocsit, hogy az egyből hazavigyen minket külön-külön. Az én lakásom volt a legközelebb így én búcsúzkodtam el leghamarabb a lányoktól. Bementem lepakoltam és levetettem magamat a kanapéra. Nagyon fáradt voltam, így könnyen és nagyon álomba szenderedtem............

Főpróba!!!

Nagy dörömbölésre keltem ki az ágyamból, ha azt lehetett fölkelésnek mondani. Elcsoszogtam a puha bolyhos kis papucsomban az ajtóig. Lily volt az. Csodálkoztam hogy ma kivételesen időben fölkelt mert ilyenkor még aludni szokott. Tipikus Lily.

-Szia Tori! Bocsi hogy fölébresztettelek.-mondta mint egy óvodás aki bocsánatot kért ha valakit megbántott.

-Szia Lily. Semmi baj. Mit keresel te itt....-rápillantottam az órára, amit mellesleg alig láttam.-..8-kor?

-Semmit, csak gondoltam eljövök mert unatkoztam otthon.-mondta. Láttam a szemében hogy édes kis hazugságot mondott most el nekem.

-Drága Lily!- leültem mellé a kanapéra.- Nekem nem kell hazudnod látom rajtad hogy valami másért jöttél.

-Én nem hazudok, kikérem magamnak!- mondta mint egy lázadó hercegnő.

-Jó akkor felőlem el is mehetsz. Lewis kérem kisérje ki a hölgyeményt!- folytattam a példáját, de a végét már elkuncogtam. Velem együtt folytatta a nevetést, aminek szerintem a szomszédok is nagyon örülhettek korán reggel.
-Na, de tényleg mondd már meg mi a baj. Megérkezett a piroslevél, összevesztél Miaval? Találtál magadnak egy helyes csávót vagy mi van?!- szegeztem neki a kérdéseimet amin elröhögte magát.
-Nem semmi sincsen. Csak izgulok.-mondta teljesen nyugodtan a válaszát.
-Komolyan, ennyi?! Ezért tettem föl neked egymillió kérdést amire még én sem tudom a válaszokat?!- mondtam szinte meglepődötten. Lily sosem izgul, semmilyen fellépés előtt, de most igen? Ez furcsa számomra, hiszen kiskorom óta ismerem, és én erre csak most jövök rá? Ok.
-Igen ennyi.-mondta határozottan.
-Ésakkor ha szabad megkérdeznem miért is izgulsz? Hiszen te sosem izgulsz semmilyen fellépés előtt, de most igen. Na erre válaszolj csajjszi!- szegeztem neki a kérdésemet és a csajszi szóban a j betűt egy kicsit meghosszabbítottam.
-Hát nemtudom. Én sosem izgulok főleg nem fellépés előtt. De most ez egy külön alkalom. Ugyanis a One Directionnal lépünk fel érted?!- kezét a vállamra tette és elkezdett rázni mintha nem lennék ébren.
-Óh, szóval ez a nagy helyzet. Azért izgulsz mert a világ legnagyobb és legjobb bandájával lépünk fel?-meglepődtem.
-Igen! Wiiiiiiii!- mint egy óvodás úgy sikoltozott.
-Jólvan na nyugi! Csinálok neked egy bögre teát hátha lenyugszol végre. Jó?- kérdeztem a mostanára teljesen megbolondult lánytól.
-Jó! Igen kérek, de barackos legyen!
-Olyan lesz amilyet találok! Nehogy már te döntsd el hogy milyen legyen, miközbe te bejössz a lakásomba, elkezdesz visítozni mint egy óvodás, én meg csinálok neked egy teát, és még te akarod eldönteni hogy milyen legyen? Hát szégyelld el magad...-jó kis humornak szántam úgy a nap elején, de szerencsére nem vette komolyan. Csak ott ült tovább és bámult ki az ablakon. Szerintem föl sem tűnt neki hogy hozzá beszélek. Mindegy. Odavittem a teáját, ami persze barackos volt. Időközben rájöttem hogy indulni kéne, hiszen ma FŐPRÓBAA!! Gyorsan fölszaladtam fölöltözni, de nem tudtam hogy mit vegyek fel. Tipikus női probléma...sajnos..
Mikor már az egész szekrényt átkotortam egy normális  göncért, elordítottam magam, aminek a következménye az lett, hogy feljött Lily a szobámba. Az ő szemében a szobám szerintem úgy nézhetett ki mintha egy bomba robbant volna ott. Szó szerint tátott szájjal állt meg az ajtóban.
-Szia!- mosolyogtam rá aranyosan.
-Hát itt meg mi a franc történt? Mivan jött Attila és a hun serege és mindent szétzúzott? Vagy mivan?
-Nem csak nem találok egy normális ruhát, amit föltudnék venni.
-Jajj Tori ne kezd már megint... Jó akkor majd segítek.
-De imádlak! Köszönöm!- mondtam majd megöleltem.
És a döntés megszületett.

A választás egy vajszínű blézer volt és egy fehér póló, amit egy fekete-sárga mintás szoknyával párosítottunk.
Mire végre elkészültem addigra már Mia is ott várakozott az ajtóban Lilyvel egyetemben.
-Na, csajok! Készen álltok?
-Igeen!!- felelték egyszerre.
Végre sikerült elindulnunk.
A főpróbával kapcsolatban: ugye mivel ez a főpróba ezért az 1D is ott lesz a próbán. A dalunkat is megnézik és a szenvedésünket a cserénél. Remélem a rajongók föl fognak ismerni, hisz szerintem így is alig bírunk majd bejutni. De legalább gyakoroltunk rá a múltkor, amikor a Starsbucksba akartunk bemenni, csak itt most lesznek izmos testőrök(remélem) akik megvédenek minket az őrült rajongóktól.
Mia ébresztett föl a merengésemből, mikor az épület előtt voltunk. Az O2 aréna volt az természetese, ami  az egyik legnagyobb aréna Londonban. Az aréna előtt már ott állt pár rajongó és mivel mi egyedül mentünk nem bírtunk elmenekülni a rajongók elől. Csodálkoztam hogy felismertek minket, mivel a "Singers" nem valami felkapott banda. Mindegy majd a rajongók elterjesztik mindenhol és majd mi is nagyon jók leszünk....Haha.. Szépálom..
Naszóval,mivel nem voltak ott biztonsági őrök, kénytelenek voltunk leállni és autogramot osztani és fényképet csinálni. 5 perc múlva valaki meglátott minket és elkezdett integetni hogy menjünk oda. Mivel megint egy Olimpiai sportág volt bejutni ezért nem sétáltunk hanem befutottunk az arénába. Csodák csodájára tanárnő állt az ajtóban, aki már nagyon ideges volt hogy miért késtünk ennyit meg ilyenek... Tipikus Liza néni...
-Gyerünk lányok!!Egy, kettő!! Szaporábban! Az öltözőtökhöz ez az úr vezet majd!-mondta siettetve majd elment valami fontos ügyet elintézni. Mi lehetett fontosabb egy koncertnél, amin a tanítványai lépnek föl? Mivan a gyereke szül vagy mi? Nem agyaltam tovább rajta. Beértünk az öltözőbe. Első látásra kicsinek tűnt, de amikor beléptünk csak tátott szájjal néztünk meg mindent. Akkora volt az öltöző, hogy még egy gorilla is elfért volna kényelmesen bent.
Bementünk, lepakoltunk és kiderült hogy holnap kapunk egy stilystot és egy fodrászt, akik megcsinálják a hajunkat. Legalább nem kell holnap azon filóznom hogy mit vegyek föl.

-Lányok színpadra! Szólított minket Liza néni, mert először mindig énekelni kell. Ja és Stefi néni nincs itt ezért nem fuvolázunk ma. Juhé! 1 gonddal kevesebb.
Liza néni vezetett föl minket a színpadra, amin előadtuk a Little Me-t a Little Mix új számát, majd a Heart Attack-ot Demitől. Persze a végén volt a mi számunk. Ja és ki nem hagyhatjuk azt hogy a fiúk bent ültek az egész próba alatt, csak azt hitték hogy nem látjuk őket, mivel a terem végén ültek elrejtőzve.
Mikor végeztünk visszamentünk az öltözőbe és elindultunk haza. Csak 2 és fél órát próbáltunk és így is alig akart Stefi néni elengedni. De most azt mondta hogy jó, de ez volt az utolsó alkalom!

Elindultunk haza mindegyikünket hazakisértük. Sajnos én laktam a legközelebb, ezért én váltam el először a lányoktól. Kaptak mind a ketten egy hazalmasnagy ölelést, és még egy nagy csoportos ölelést is. Beértem leültem tévézni egy fél óráig, majd elmentem lezuhanyozni majd befeküdtem a pihe puha ágyikómba mert már nagyon fáradt voltam. Izgultam, és ideges is voltam a holnap miatt. De majd meglátjuk mit hoz a holnap remélem nagyon jók leszünk........